Ha felkeltettük érdeklődését és szeretne még többet megtudni, kérjen személyes konzultációt!
Időpontfoglalás

Riasztó szerelés

Riasztó rendszer szerelés, telepítés

Egy betörést többféleképpen lehetséges megvalósítani, éppen ezért a biztonságtechnika számtalan megoldást kínál arra, hogy a besurranó ténykedése közben semmiképp ne maradhasson észrevétlen. A megfelelő védelem összetevőit - az ügyfél igényeivel összeegyeztetve, - legnagyobb részben a védendő hely adottságai határozzák meg.

A riasztórendszer alapvető feladata:

  • az ingatlanokba, őrzendő területekre történő illetéktelen behatolás detektálása a próbálkozás jellegétől függetlenül,
  • valamint az érzékelők jeleinek feldolgozása, elkülönítése, kijelzése, átalakítása, továbbítása minden körülmények között.

Mára a rendszerek elengedhetetlen részévé váltak a kommunikációs eszközök, amelyek alkalmazásával a riasztó által adott jelzésekről azonnali értesítést kaphat Ön, az Ön által megadott személy, esetleg a kijelölt távfelügyeleti cég, amelynek köszönhetően kellő gyorsasággal meg tudja tenni az ilyen esetekben szükséges intézkedéseket, tehát egy teljeskörű és megbízható védelem jön létre.

 

 

Ajánlatkérés

Tudta?

A riasztórendszerek rendeltetésükön felül kisebb vezérlési feladatok ellátására is alkalmasak akár automatikusan, akár manuális kezeléssel (pl. mobilalkalmazáson keresztül automata kapu, garázskapu nyitása; riasztás esetén leengedi a motoros redőnyöket, felkapcsol egy lámpát, letilt bizonyos folyamatokat).

 

Gyakorlati szempontból...

Megkülönböztetünk bel- és kültéri védelmet.

A beltéri védelem részei lehetnek pl.:

  • mozgásérzékelők,

  • nyitásérzékelők,

  • üvegtörés-érzékelők,

  • rezgésérzékelők,

  • füstérzékelők.

A kültéri védelem részei lehetnek pl.:

  • mozgásérzékelők,

  • infrasorompók.

Beltéri védelem kialakításánál szem előtt kell tartani a védeni kívánt helyiségek számát, esetlegesen a nyílászárók darabszámát. El kell döntenünk, hogy a rendszer kezelését egy vagy több helyről kívánjuk végezni (pl. földszint, emelet, garázs). Emellett kül- és beltéri sziréna felszerelése is szükséges. Végül át kell gondolnunk, milyen értesítési formát választunk a riasztások fogadására (applikáció, telefon, távfelügyelet).

A kültéri védelem az alapvető rendszereszközöket (központ, kezelőegység, sziréna) leszámítva egy sokkal specifikusabb dolog, amely minden esetben helyszíni felmérést és egyedi műszaki megoldást kíván.

Fontos megjegyezni, hogy vezeték nélküli eszközök is rendelkezésünkre állnak, amennyiben a rendszer kábelezését semmiképp nem lehet megoldani.

Ajánlatkérés

Szolgáltatástípus
Foglaljon időpontot helyszíni felmérésre, hogy személyre szabott biztonságtechnika kerüljön telepítésre.

Helyszíni felmérés időpontfoglalás

Miért fontos a személyes egyeztetés?

Ha új ingatlant épít vagy építtet, akkor különösen hangsúlyos az előrelátás, nehogy megfeledkezzen a szükséges biztonságtechnika kiépítéséről (az utólagos szerelés egy kész épületben az esztétika megőrzése mellett sokkal költségesebb lehet). Ha gondoskodott vagyonvédelemről, de nem a megfelelő emberrel konzultált, előfordulhat, hogy rosszul készítik  elő a tervezett rendszerek kiépítését. Megfelelő koordinálás nélkül a különböző rendeltetésű, műszaki paraméterű, vezetékigényű eszközök nem az optimális helyükre, szerelési magasságukba lesznek elhelyezve, esetleg figyelmen kívül esik a részegységek helyszükséglete vagy a kész védelem villamos energiaigénye stb. Egy kész épületben is minden további nélkül kivitelezhető az elektronikus vagyonvédelem, meglehet a helyszín sajátosságaitól függően kompromisszumot kell kötni. Legtöbbször van lehetőség rejtve, esztétikusan elhelyezni a vezetéknyomvonalakat és a vezetékeket, de előfordulhat, hogy látható helyen kábelcsatorna, védőcső felszerelése szükséges a kábelek elvezetéséhez. Ha egyáltalán nem megoldható a pótlólagos vezetékelés, akkor vezeték nélküli, rádiós eszközök alkalmazásával áthidalhatók a nehézségek. Érdemes tehát egy megbeszélést beiktatni bármilyen helyszínen, bármilyen feladatról is legyen szó.

Időpontfoglalás